top of page

Thoughts from a Keynote Artist & Visual Strategist

Thanks for subscribing!

  • Writer's pictureJulia Bakay

Namaste Buddhi Barátaim

​Karrierem kezdetén felismertem, hogy 1. semmi nem garantálja hogy futni fogja lakbérre. 2. ezt tulajdonképpen bárhonnan tudom csinálni… Ezért gondoltam egyet és elköltöztem Angliába, mely mindenféle pszichés-romantikus beakadások miatt régi álmom volt. Brexit ide-vagy-oda ez most egy tökéletes alkalomnak tűnt, hogy ezt a vágyamat kiéljem. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy miért is költözöm el a világ egyik legdrágább országába, hogy kivárjam, berobban-e a biznisz?! Igazából ez most fordul meg először a fejemben, ahogy narrálom a történetet. Én holtbiztos voltam, hogy ez egy jó ötlet, és volt egy jól bevált tervem. Már 20 éves korom óta utazgattam a világot a Workaway nevű honlapnak hála. Lényege, hogy napi pár óra önkéntes munkáért kapsz szállást és ételt. A valóságban a munka minimális és sokszínű, és közben (vagy talán pont ennek köszönhetően) igazán részévé válsz egy otthonnak és közösségnek. Valahányszor találtam egy pár hét kötetlenséget a naptáramban, kerestem egy ilyen lehetőséget – így landoltam toszkán farmokon, barcelonai hostelekben, és amerikai családokál… Rákaptam rendesen, hisz pont ez kellett: a helyi kultúra velejét tapasztalhattam mindenhol, ráadásul kényelmes, biztonságos, és anyagilag könnyed helyzetekben. Mikor minden bizonytalan, nem tudom, miért gondoltam, hogy jó ötlet még a maradék szőnyeget is kirántani a lábam alól. Utólag látom, hogy azért kellett ennyire elmennem, mert tudtam, hogy AHHOZ nem lesz elég lelki erőm, hogy magamban ÉS minden kíváncsi ismerősömben tartsam a hitet eme avantgard vállalkozásom hajnalán. Ilyenkor könnyebb eltávolodni mások jóindulatú, de néha limitáló gondolatvilágától. Már nagyon dobbantani akartam: elvállaltam az első lehetőséget, ami kijuttatott Londonba. Ámde nem volt egy kellemes húzás, már első este nekiálltam jelentkezgetni Anglia szerte, kiutat keresvén. Kaptam is azonnal egy rettentő kedves válaszlevelet, ami abban a helyzetben úgy megérintett, hogy rögtön elfogadtam a lehetőséget. Egy Buddhista kolostor, gondoltam az most pont jót tesz a lelkemnek, amíg kitalálom mi legyen velem. Megkönnyebbülve nekiálltam jegyeket nézegetni, mikor google mapsen konstatáltam, hogy ez nem éppen London: 3 órára északra, Sheffieldben várnak rám. Ollalla, dehát mit tehet az ember ilyenkor? Kíváncsi lélekkel elindul másnap hajnalban egy új otthon felé. Sheffield igazából pontosan az volt, amit én angol életélményként valahol mélyen reméltem... Kedves, derűs emberek, egy dimbes-dombos, gyönyörű nemzeti park 5 percre, és irdatlan sok swingtánc lehetőség a belvárosban (ergo instant barátságok). De talán a legnagyobb áldás mégiscsak ez a Buddhi centrum volt… és nekik is, úgy tűnt, pont én. Mintha megrendeltek volna: ottlétem alatt én kizárólag abszolute testhezálló feladatokat végeztem: webdesign, marketing, logók, plakátok, krétatáblák, falfestmények… ami csak kellett. Délelőttjeimet karitatív kreatívkodással töltöttem, egy életre bedolgoztam magam Buddha szívébe. De még a workawayek világában is abszurd volt az élmény: kaptam egy óriási szobát, parkra néző kilátással, és minden nap főztek nekem mennyei vegetáriánus lakomákat. Mondanom sem kell, a légkör, a kurzusok, beszélgetések és meditációk szép lassan kis lelkemet is formálták és megnyugtatták.. ARANYÉLET, mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy véletlenül egy Buddhista kolostorban landoljon. A többi is szép lassan kialault: délutánonként, mikor Amerika felébredt, a karrier építésre koncentráltam és rengeteget gyakoroltam. Esténként swingtáncoltam, hétvégén meg kirándulgattam. Lett egy szuper baráti társaságom, és Sheffield az otthonommá vált. Néha azt kérdezik tőlem, nem nehéz-e, hogy nincs egy bázisom. Én meg pont, hogy azt érzem: egyre több otthonom van a világban. Ahogy teltek a hónapok egyre evidensebbé vált, hogy a (hál'Istennek!) beáramló munkamennyiséggel nem lesz reális ezt a félidős önkéntességet űzni. Ugyanakkor még mindig nem álltam készen befészkelni magam egy lakásba, és azt is lehetett érezni, hogy már vinne tovább a szél, ha hagynám…


Comments


bottom of page